Még szeptemberben több száz frissen kiképzett határvadász áll munkába
Szeptember végén már megkezdheti a munkát a magyar-szerb határona az első néhány száz határvadász, akiknek kiképzése hamarosan befejeződik.
Szeptember 9-én alakul meg a Határvadász Ezred, az ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
Idén eddig körülbelül 162 ezer határsértőt tartóztattak fel a magyar határokon, míg tavaly egész évben 121 ezret. A magyar hatóságok 1200 embercsempészt is elfogtak, ami kétszerese a tavaly ugyanebben az időszakban elfogott csempészek számának.
A képzés során a határvadásznak jelentkezők lövészeti és emberi jogi ismereteket is elsajátítottak.
A határvadászok alapilletménye bruttó havi 300 ezer forint, az éjszakai pótlék óránként bruttó 193 forintot, a készenléti pótlék óránként bruttó 97 forintot jelent. Ezekkel, illetve ha van, akkor a nyelvvizsgapótlékokkal lehet elérni a bruttó 400 ezres fizetést. Ehhez évi bruttó 200 ezer forintnyi cafeteria is társul.
A pályázóknak pszichológiai és fizikai alkalmassági vizsgálatokon kell megfelelniük. A leendó határvadászoknak meg kell ismerniük a Schengeni határ-ellenőrzési kódex rendelkezéseit és a kényszerítőeszközök elméleti és gyakorlati használatát.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól 2 hete
- "Keressük a lila elefántot" - avagy miért izgalmas a toborzó szakma 3 hete
- Ez kell a járműipar munkaerőigényének kiszolgálásához 3 hete
- Orbán Viktor: a magyar gazdaság gerincét a szakmunka, a szakmunkások, a szakiparosok adják 3 hete
- Az attitűd a kulcs, nagy a verseny a fiatalokért: így keresi az utánpótlást a Marriott 4 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 4 hete
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Toborzási előny, ha egy cég home office-t tud ajánlani 1 hónapja
- Stagnáló munkaerő-felvétel? - Erre számíthatunk idén a munkaerőpiacon 1 hónapja
- Hangosabbnak kell lennie a HR-nek: karriersztorik a Mercedesnél és a Molnál 1 hónapja